Civil szervezetek

Boróka Gyermekjóléti Egyesület

2018.04.06
2018.04.06

Élmény- és ismeretszerzés, környezettudatosságra való nevelés. Jó levegő, sok mozgás, játékos tanulás. "Egészen más környezetismereti órán tanulni az erdőről, mezőről, a vidékről vagy az állatok viselkedéséről, mint testközelből."

Mindezt jelenti a Boróka-ház, Diósjenőn!


Boróka-Ház - Diósjenő új civil közösségi központja, a Börzsöny kapujában

Diósjenőn a Boróka-ház egy olyan civil kezdeményezés, amely egyedülálló a térségben. Egyesületünk két másik önkormányzattal (Ipolynyék, Szente) összefogásban valósított meg egy határon átnyúló pályázatot, melynek eredményeként létrejött egy közösségi központ (felújított vályogház kemencével, színnel), tér (6 megállós kis tanösvény) és eszköztár. Kizárólag önkéntes munkánk eredménye az, hogy a 2014-ben átadásra került épületbe élet költözött és azóta is egyre szélesedő közönséget vonz.

Az úgynevezett Boróka-ház, a folyamatosan épülő és bővülő programjaival a faluban és a térségben is megszólítja az embereket: fiatalokat, időseket és legkisebbeket egyaránt.

Programjaink az alábbi fő tevékenységek mentén születnek meg, de a felbukkanó igények kezdik rendezni a napjainkat.

Természetvédelem, hagyományőrzés és közösségépítés a 3 fő irány.

A természet- és környezetvédelem már kezdetektől szívügyünk, és mivel "Diósjenő a Börzsöny kapuja" a természetvédelem szinte adja magát.

Amiben már jelenleg is tettünk lépéseket:

1. SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS BEMUTATÁSA

komposztálót alakítottunk ki a lebomló hulladékoknak (zöldség, fű, ágak)

a pillepalackokat és a fém sörösdobozokat összegyűjtjük, mert sörkollektorokat valamint palack-üvegházat készítünk

a papírhulladék a kemence begyújtásához is kell, illetve a gyerekek papírgyűjtésére.

2. GYÓGYNÖVÉNY-TANFOLYAM és GYÓGYNÖVÉNY-KERT TELEPÍTÉSE

egy falubeli gyógynövény-kertész barátunk 10 alkalmas gyógynövény-tanfolyam keretében ismerteti meg az érdeklődőket a természetes gyógymódokkal (egy évben 2 10 alkalmas tanfolyamot is tartunk) a gyógynövéyn-kert

3. Mini 200 méteres TANÖSVÉNYÜNK 6 megállóval (ehető, festős növények, gombák, mérgező növények, hegységek) alkalmas a környékbeli természet egy-egy elemének a bemutatásásra (állatvilág még egyelőre nincs benne) - ezt szeretnénk bővíteni.

4. HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK kizárólag természetes alapanyagokkal - a térségben egyedülálló, de Budapestről sem vagyunk messze, így szakmailag korrekt, komplex és interaktív programcsomagot tudunk a gyerekeknek átadni.

5. Gumikerekes kisvonattal a hegyen - ez az alternatív közlekedési eszköz összeköti Kemencét Diósjenővel a hegyen át. Kihagyhatatlan és emlékezetes élmény!


Olvass tovább:
https://www.borokaegyesulet.com
Programajánló