Érdekes emberek

Karaffa Gyula

2010.04.06
2010.05.14

Krasznai Gyula a becsületes nevem, ám írásaimat már évek óta Karaffa Gyula néven jelentetem meg, illetve ezen a néven publikálok és szerkesztem négy éve a Börzsönyi Helikon című, internetes irodalmi-művészeti folyóiratot. Nagyorosziban élek immár huszonkét éve, előtte Nyíregyházán, illetve Pócspetriben éltem.

1980-óta írok verseket, 1987-ben jelentem meg először országos lapban, (Mozgó Világ) azóta sokszor szerepeltek verseim a Palócföldben, a Napútban, a Políszban, a Tekintetben, a CET-ben és egyéb helyeken. Meséket négy éve írok. Főként alig használt, alig ismert magyar szólásokat mesésítek meg, olyanokat, amiknek eredetét nem ismerjük. Két meséskönyvem jelent meg eddig, az Épphogy csak beszólok című, és a Csunnyamesék című. Ez utóbbiban csakis felnőtteknek szóló meséket írtam. Mindkét könyvet feleségem, Krasznainé Konczili Éva illusztrálta. Pipafüst címmel jelent meg a Spangár könyvek sorozatában a verseim válogatása, mindhárom könyvet én magam szerkesztettem, készítettem elő nyomtatásra.

Alapítója és tagja vagyok a rétségi Spangár András Irodalmi Körnek, tagja a váci Dunakanyar Népművészeti Egyesületnek, és a drégelypalánki székhelyű Sugárkankalin Turisztikai Egyesületnek.

Bőrös vállalkozó vagyok egyébként, ami azt jelenti, hogy bőrtárgyakat készítek, amiket piacokon, fesztiválokon árusítok is. Kézműves foglalkozásokat is tartok gyerekeknek, felnőtteknek, amiken igyekszem olyan tárgyakat elkészíttetni, a készítését megtanítani, amik a magyar hagyományokat is idézik. Így készítünk foglalkozásaimon barackmag sípot, feketedió nyakláncot, egyszerű hangadó eszközöket, nádsípot, madárhangutánzó eszközt, bőrékszereket, karkötőket, nyakláncokat, fonásokat, egyszerűbb tárgyakat, pl. tolltartót, erszényt, tarisznyát. Ajánlom magamat a foglalkozásokra, kérem, telefonon vagy emailban egyeztessék velem terveiket, kéréseiket, az árakat. (+3630-383-5385, karaffagye@gmail.com)

További terveim között szerepel a palócdudán való játék megtanulása, ehhez vettem egy Horváth Zoltán féle palócdudát, aminek a tömlőjét már magam készítettem. Szeretnék palóc karikásokat is készíteni, amik nyeleihez épp száradnak a szilvafák a fásszínben.

Nem mellékesen négy gyerekem van, egy fiam, három lányom. Szinte mindig tartottunk állatokat is, pl. kecskéket, finom sajtokat, és húsárúkat tudok készíteni, ami számomra nagy örömet okoz. Főleg ha látom, hogy családom farkasétvággyal fogyasztja el az általam készített termékeket, a különféle kecskesajtokat, túrót, vagy a kecskekolbászt, a mangalicaszalonnát, sonkát.

Megtalálhatnak az interneten több helyen, de kiemelem a www.retsag.net oldalt, ahol a Börzsönyi Helikont találják meg, illetve a www.karaffagye.blogspot.com oldalon képes beszámolóimat olvashatják. Verseimből többet megtalálnak a www.dokk.hu oldalon, illetve meséimből olvashatnak a www.karaffamese.freewb.hu és a karaffagye.freewb.hu oldalakon, valamint a www.karikasostor.hu oldal Fórum rovatában, a Karaffagyé meséi cím alatt.


Képek Karaffa Gyula munkáiból