Földrajz

A Börzsöny éghajlata és vízrajzi viszonyai

2010.03.24
2010.04.22

A Börzsöny a mérsékeltövi hegyvidéki éghajlat sajátos vonásaival rendelkezik. A hegység szigetszerűen emelkedik ki a környező alacsony területek szintjéből, útjában áll a különböző irányú szeleknek. Földrajzi helyzete elég sajátos, aminek éghajlati jelentősége igen nagy. Ugyanis egyrészt összekötő kapocs a Dunántúli Középhegység és az Észak-Magyarországi Középhegység között, másrészt elválasztó hegység az Alföld és a Kisalföld között.

A terület légnyomásviszonyait eddig nem vizsgáltak, de hasonló adottságú területetekhez való viszonyítása alapján annak értéke 900 m magasságban 684 mm, 800 m magasságban 692 mm, míg 600 m-en mintegy 714 mm körüli átlagot mutathat.

A szél átlagos erőssége a Börzsönyben kicsi, határozott iránya nincs, mindenkori alakulása erősen a helyi domborzat függvénye. Leggyakoribb széliránya Nyugat – Észak-Nyugatinak mondható.

A területet ért napsugárzás évi összege 1850 órára tehető, de a magasabb területrész szabad látóhatárú csúcsain ennél 100 órával magasabb is lehet.

A hegység éves átlaghőmérséklete a hegylábi részeken 9.0-9.5 C. fok körüli. Mivel a hőmérséklet magassággal való csökkenése 100 méterenként 0.5-06 C. fokra tehető, így a Csóványos térségében már nem haladja meg a 6.0-6.5 C. fokot.

A Börzsöny csapadékviszonyai egyértelműen jók.

Közel 25 km hosszúságú főgerince merőleges a hegységhez érkező zömében nyugatias szelekre, s azokat megemelve szinte

„lecsapolja” a páratelt felhőket. E mechanizmusból eredően a legtöbb csapadék inkább a főgerinc keleti oldalán, Királyháza, Diósjenő, Királyrét térségében hullik.

A Börzsöny csapadékviszonyait illetően elég régi és elég széleskörű adathalmazzal rendelkezünk. Így pl. tudjuk, hogy az 1901-1940 időpontok között a fenn jelzett területek évi átlagos csapadékmennyisége 822 mm volt, ami mindenképpen jónak minősíthető.

Igaz, azt is tudjuk, hogy ez az érték napjainkban már csak szűk 700 mm, (ami persze még mindig figyelemreméltó szám), de a jövő szempontjából az átlagosan 0.3 mm/év csökkenés ugyancsak figyelmeztető!

A Börzsönyre hulló csapadék jelentős részét – mintegy 60 %-át a hegységet borító növényzet életfunkciója kapcsán a légtérbe visszapárologtatja. A fennmaradó 40 %-nyi mennyiség kis része a levelekről, illetve a talajfelszínről párolog el, további szintén kis hányada a sebes vizű patakokat táplálva a forrásokból tör a felszínre, míg a lefolyás nagyobb része a hóolvadásból és a nagy záporok lefutó vizeiből származik.

A hegység vízrendszerének elemei mindenképpen megérdemelnek egy pár mondatnyi minősítést.

A hegységben természetes eredetű állóvizek nincsenek. Az a pár kisebb felületű víztükör (a nógrádi Kákástó, a királyréti Büdös tó, a Kapitányréti víztestek stb.) inkább lefolyástalan terepalakulaton összefutott csapadékvizek. (Ökológiai jelentőségük viszont lényegesen nagyobb – pl. béka-petéző hely - mint szerény megjelenésük).

A hegység peremterületén, vagy belső katlanjaiban található patakok felduzzasztásából képzett – árvízcsúcs csökkentő tavak címén épült, de valójában rekreációs célú tavak mesterséges eredetűek.

A Börzsöny forrásokban való gazdagsága (ismereteink szerint a hegységben legalább 350 forrás fakad) a Magyar Középhegységek vonatkozásában egyedülálló értéket jelent. Főleg úgy, hogy e források zömének vize ma még tisztának mondható...

Jól szemlélteti a hegység kedvező vízviszonyait egy másik – a terület élővízfolyás-sűrűségét bemutató - számadat is. Ez a Csóványos-Nagyhideghegyi tömbtől északra elő területen eléri az 1.5 km/km2 értéket, ami különlegesen jó érték.

Sajátos a hegységből érkező patakok és az őket befogadó, vizüket továbbszállító Ipoly kapcsolatrendszere is.

Tudvalevő, hogy a Szlovákiai Vepor délkeleti lejtőjén eredő Ipoly vízgyűjtőterületének legmagasabb pontja ezer méter fölött van, torkolati szintje pedig alig emelkedik 100 m tsz. fölé. Ha megvizsgáljuk a folyó völgysíkjának esésgörbéjét, az a következő szakaszokra bontható: esése a forrásától számított első ötödén még 23.0 m/km, a következő kétötödén már csak 1.6 m/km, ettől kezdve – vagyis a Börzsöny közelébe érve – már alig éri el a 0.2 m/km-t, (azaz 20 centimétert egy kilométeres hosszon.!).

Ugyanakkor közismert, hogy az Ipolyba torkoló Börzsönyi patakok rövidek és igen meredek futásúak. Ebből eredően az általuk

görgetett hordalék rendkívül durva szemösszetételű, s ez kerül az előbb már jelzett alacsony esésű, így már gyenge energiájú folyómederbe. Ennek természetes következménye a folyómeder hordalékkal való feltöltődése, Így ez a magyarázata a Ipoly meder - szabályozás előtti - jelentős mértékű oldalirányú vándorlásának, illetve a ma is tapasztalható jelentős kiöntéseknek is. A befutó patakok meredeksége okozza a Börzsöny vízrendszerének azon sajátságát is, hogy e vízfolyások rendkívül érzékenyen reagálnak az érkező csapadék mennyiségére és intenzitására. A nyári záporok nagy vízhozamai esetenként pár óra alatt „lecsengenek”. Ugyancsak beszédes adat, hogy a legnagyobb vízhozamok elérhetik a legkisebbek 1000-szeresét (!) is.

A Börzsöny vízrendszerének harmadik összetevőjeként – s ez korántsem jelentőségbeli sorrendet jelent – külön foglalkoznunk kell a Duna térségbeli szerepével is. A Duna ugyanis nemcsak jelentős vízrajzi elem, hanem az egész terület formakincsét is meghatározó tényező.

A folyó a Börzsöny vulkáni eredetű hegységképződési folyamatától függetlenül, inkább kéregmozgások, törések, szintsüllyedések, kiemelkedések által befolyásoltan jóval később, valamikor a negyedkor kezdete táján, úgy 2 millió évvel ezelőtt (nagyjából jelenlegi belépése pontján) lépett be hazánk területére. Igaz ugyan, hogy kezdetben jelentősen eltérő folyásirányban a Mecsek hegységet nyugatról megkerülve hömpölygött a déli tengerek valamelyik öble felé.

Később a mai Zselicség és a Belső Somogy emelkedése okán - óriási medervándorlással – keleti lefolyást keresve véste ki a Balaton vonalát, majd a Keszthelyi hegységtől nyugatra lévő területek, illetve a Kis-alföld egy részének emelkedése miatti kényszerhelyzetében úgy 600.000 évvel ezelőtt fordult mai folyásirányába.

Addigra viszont már itt is akadályba ütközött. A Dél-Börzsönyi hegytömb és a Visegrádi Prédikáló szék hegycsúcsok közötti – szintén lassan emelkedő nyereg állta útját.

Továbbhaladása érdekében a folyónak óriási és különleges munkát kellett végeznie. Áradó víztömege és a magával sodort

kőtörmelék segítségével – ellensúlyozva, legyőzve a lassan emelkedő hegység emelkedésének ütemét - addig vési, csiszolja, ráspolyozza a kemény andezit kőzetet, míg lassan elbontja, szabaddá teszi maga előtt az utat, s a Szent Mihály hegyet megkerülve létrehozza a csodálatos ívű Duna-kanyart, elindul a mai folyásirányba, miközben hordalékát és az elbontott anyagot maga előtt lerakva felépíti a Szentendrei szigetet.

A geológiai múlt felvázolt történésének, a Duna csak kivonatosan jelzett mederváltozásairól, a Duna-kanyar létrejöttének mechanizmusáról természetesen már bőven áll rendelkezésre megfelelő bizonyítási anyag, hiszen az Ős-Duna valamikori Dunántúli medernyomai ma már megfelelően feltártak.

Bizonyíték az is, hogy a Börzsönyi Szent-Mihály hegy és a szemben lévő Visegrádi hegy kőzetösszetétele maradéktalanul egyforma, miután a Duna alatti mederfenék egyetlen, azonos andezit tömböt képez.

Ugyancsak egyértelmű az is, hogy a Duna mindkét partján azonos magasságban észlelhető kavicsteraszok nem a folyó valamikori vízszintjét, hanem a hegység – a folyó által leküzdött emelkedését (közel 300 m) jelzik.

A Visegrádi rétegvulkán vizsgálata alapján bizonyíték az is, hogy annak északi pereme – a Duna szétválasztó tevékenysége során – a Duna bal partján maradt.

Teszáry Károly