Földrajz » A Börzsöny föld- és tájtörténete

1. A Börzsöny kutatásának története

2010.04.15
2011.02.15

A nagybörzsönyi ércbányászat révén a területről már a XI-XII. századtól vannak irodalmi, illetve a XIII. századtól hiteles adatok, majd a következő évszázadokból is a bányászatnak köszönhetően maradtak fenn különböző levéltári említések. Az Országos Levéltárban, az Eszterházy hercegi család levelezéséből ismerhetjük Hóbor nevű tiszttartójuk jelentését 1777-ből, a Börzsönyből: „Két nap examináltam a Perőcsényi Bányákbúl való Tóthokat. Mely János Faműves nagy nehezen kivallatta, hogy eő ugyan tudna a Perőcsényi Hegyekbe Bányákat, de nem merészeli kivallani, mert a Börzsönyi Bányában lévő Vastagh úr, azaz Schopp uram (az ezüstbánya akkori vezetője) neki 48 pálca büntetés alatt megtiltatta… a Hegyekbe menvén találtam az Mész Kemence nevű Oldalban hat helyen, úgyszintén a Drinó patak nevezetűben az két helyen, Szlávi nevezetű bányában és a Kurucz bércben egy helyen némely régi de hulladozott gödröknek, vagyis lyukaknak jeleit, ahol is egy kevéssé a földet kapával fölhányatván minévű kövekre akadtunk, íme azokbúl két-három kis darabocskát különös papirosban oldalaknak vagyis a Hegyeknek megnevezésével betakarván… megküldöm…, hanem a Dedrus János vitetett egyszer Schelmeczre három szekér ércet… lett egy mázsa ércből harmadfél, azaz két és fél lat ezüst…” (Pantó Gy. 1970)

A Selmecbányai Bányászati Levéltárban is található XVIII. századi utalás a nagybörzsönyi bányászatra, illetve börzsönyi vasbányákra. Ezek a levéltári adatok több adatot is tartalmaznak a nagybörzsönyi ércesedéstől beljebb található területekről, mint például a Drinó-bérc vidékéről. A Börzsöny tehát először az ércbányászat révén került be a köztudatba (Pantó Gy. 1970).

Az első geológiai leírást a Börzsönyről Beudant közölte (1822), aki 1818-as magyarországi utazása során itt is megfordult. Készített egy kezdetleges földtani szelvényt Szalka – Börzsöny – Nagyoroszin keresztül, melyen „grünstein porfir kvarcerek”, „trachit konglomerátum” és „trachit” szerepel (Pantó Gy. 1970).

A Selmecbányai Bányászati Levéltárban is található XVIII. századi utalás a nagybörzsönyi bányászatra, illetve börzsönyi vasbányákra. Ezek a levéltári adatok több adatot is tartalmaznak a nagybörzsönyi ércesedéstől beljebb található területekről, mint például a Drinó-bérc vidékéről. A Börzsöny tehát először az ércbányászat révén került be a köztudatba (Pantó Gy. 1970).

Az első geológiai leírást a Börzsönyről Beudant közölte (1822), aki 1818-as magyarországi utazása során itt is megfordult. Készített egy kezdetleges földtani szelvényt Szalka – Börzsöny – Nagyoroszin keresztül, melyen „grünstein porfir kvarcerek”, „trachit konglomerátum” és „trachit” szerepel (Pantó Gy. 1970).

Az 1860-as években kezdi meg a hegység feltérképezését a Bécsi Földtani Intézet. Ők a Várbércen és környékén „vörös trachitot”, „andezit trachitot” és „trachit breccsát” jeleznek, de térképükön szerepel már a perőcsényi Templomdomb lajtamészköve is (Pantó Gy. 1970). Láthatjuk tehát, hogy a Börzsöny felfedezésének a nyugati oldal az „alaptábora”, mondhatni, Nagybörzsönyből indult minden, miközben a hegység egyéb részeinek jellegzetességei nincsenek publikálva.

Szabó József az első, aki már a Börzsöny egészét vizsgálja, 1852-től foglalkozik a „Dunai Trachitcsoporttal”. Felismeri, hogy a Duna két oldalán elhelyezkedő kettévágott hegység összetartozik. Kirándulásai alkalmával feltűnnek neki a kőzetek típusjellegei, és részletesen tárgyalja a jellemző járulékos elegyrészeket. Sokat foglalkozik a nógrádi Várheggyel, a „trachitok” gránáttartalmával, már megsejt bizonyos mélységi hatásokat, amelyek a kőzet végleges kialakulására hatnak, de szerinte a „trachit” nem kiömlési kőzet, hanem föld alatt megszilárduló, amelyben igaza is van. 1894-ben a trachittípusok vizsgálata során bevezeti a „típuskeveredés” fogalmát, amelynek keletkezését hosszabb ideig tartó nagy lávatömeg más típusú trachittal való érintkezésében látja. Schafarzik Ferenc 1895-ben rendezte sajtó alá Szabó hátrahagyott jegyzeteit, amelyben több utalás található a hegységet illetően. Kemence környékét ebben amfibolandezitesnek titulálja, és kiemeli a Nagy-Hideg-hegy piroxénandezitjének vörös árnyalatát, amely megegyezik a Szabó-kövek anyagával (Pantó Gy. 1970).

A XIX. század végén és a XX. század elején sok munka születik, főleg üledékföldtani (Krenner J. – 1865, Szontágh T. – 1882, Franzenau Á. – 1886, 1894, Böckh H. – 1899-1902, Gaál I. – 1908, Majer I. – 1915, Sümeghy J. – 1922) és őslénytani témában (Pantó Gy. 1970). Szentpétery Zs. a Földtani Intézet megbízásából 1920 és 1923 között a hegység északi részének kőzeteit vizsgálta, pontosabban a Kemence – Várbükk – Csóványos közötti területet. Vulkáni működést, egy Csóványos központú rétegvulkánt feltételezett. A szerkezetet azzal magyarázta, hogy a megmerevedett lávaanyag „tömbökre-rögökre” szakadt szét, és az újonnan kiömlött lávatömegek ezeket összeragasztották, s részben továbbhurcolták. Ezek a lávatömegek szerinte hasonló anyagúak voltak, és gyorsan követték egymást, ami a sokhelyütt tapasztalt részleges felolvadást (amelyet a későbbi adatok nem erősítenek meg) is érthetővé teszi. Az agglomerátumok, és a tufák nagy elterjedéséből nem jut el addig a következtetésig, hogy a hegységet vulkáni törmelék alkotná. Az amfibolandezit és a biotitandezit-tufa többszörös váltakozását a lajtamészkővel a vulkanizmus végső fázisának tekinti, és valószínűnek tartja biotit-amfibolandezit legfiatalabb voltát. A Hollókő – Ökörorom – Jancsi-hegyen lévő andezitet tévesen repedés menti felnyomulásként értelmezi, holott az rétegvulkáni felépítésű. Szentpétery Zs. 1926-ban megjelent munkájában inkább már a börzsönyi kőzetek jellegével, ásványtartalmával foglalkozik (Pantó Gy. 1970)

Még mindig 1926-ban járunk, mikor Papp Ferenc a Börzsöny és az ipolydamásdi rétegvulkán (Kovácspataki-hegység) kőzeteit hasonlítja össze. Ugyanő 1928-ban a bernecei Huszár-hegyen előforduló hematit kristályokat vizsgálja, míg 1929-ben a Börzsöny peremi üledékes kőzeteit ismerteti, majd a hegységben lévő forrásokat taglalja típusok, vízhozam, vízjárás szempontjából. A patakok ismertetésénél kiemeli azok irányának szoros kapcsolatát a tektonikával és a rétegek helyzetével, és kijelöli a vízválasztókkal lezárt vízgyűjtőterületeket. Uzsonyi R. 1928 és 1932 között a Kemence-patak és a Csóványos közti területet vizsgálja kőzettanilag (Pantó Gy. 1970). Cholnoky Jenő 1936-os munkájában a Börzsönyt „egyetlen hatalmas nagy vulkán romja”-ként írja le.

A Földtani Intézet 1930-től kezdi a Börzsöny térképezését, melynek eredményéről 1937-ben számolnak be. Liffa A. szerint a hegység több vulkáni kitörés eredményeként épült fel. A főbb kitörési központok a Csóványos, a Várbükk és a Nagy-Inóc voltak. A nyugati perem üledékes kőzeteinek ismertetése után a különböző andezitfajtákat mutatja be. Tektonikai vonatkozásban a fő törések irányát északnyugat-délkelet és nyugat-kelet irányúnak észlelte. A lávaömlések, és a törmelékes kőzetek váltakozását két-háromszor ismétlődőnek véli az egyes gerincek lépcsős felépítéséből. Munkájának jelentős része a nagybörzsönyi ércesedéssel kapcsolatos. Ugyanakkor Vigh Gyula az ércesedéstől távolabb eső területeket ismerteti. A Csóványos felől induló lávaárak közül három egymás felettit különböztet meg. A vulkáni törmelékes kőzetek, és a keleti üledékes perem ismertetésén kívül részletesebben kitér a Godóvár oldalában lévő augit-amfibolandezit-agglomerátumra (Pantó Gy. 1970). Egyébként az első turista térképek a hegységről a 30-as években jelennek meg.

Papp Ferenc 1932-től ismét a Börzsönnyel foglalkozik. Három kitörési ciklust különböztet meg: 1. dácit, gránátos biotit-amfibolandezit; 2. kék amfibolandezit és telérekben felnyomult andezit és lávaárak váltakozása tufával; 3. vörös kvarc tartalmú amfibolandezit, piroxénandezit takaró. 1933-ban Kisirtáspuszta és Bányapuszta környékét kutatja, valamint vázlatos szelvényeket közöl a Várbükk és Hollókő környékéről. A következő évben a hegység középső részét ismerteti. A Halyagost, a Mogyorós-bércet és a Viski-bércet a Miklós-tető és a Csóványos tömbpillérjeiként értelmezi, melyek hasadékkitöltések voltak. Az előző munkákhoz képest pozitívum, hogy a Csóványoson agglomerátumot, a Magosfán hiperszténes amfibolandezitet, a Miklós-tetőn amfibolos piroxénandezitet határoz meg (Pantó Gy. 1970).

Jugovics László 1933-ban a nógrádi Várhegy dácitját ismerteti, összehasonlítva azt más magyarországi dácitokkal (Pantó Gy. 1970). 1935-ben Reichert R. a Vigh Gyulától kapott anyagon részletes ásványtani feldolgozást közöl a Csehvár és a Magas-hegy oldalában előforduló agglomerátumos andezittufáról, amely az adatok szerint azonos azzal a kezdeti vulkáni működéshez tartozó tufával, amely tektonikus helyzetben a Godóvár oldalában is megjelenik. Az e kőzetből gyűjtött centiméteres nagyságú augit, amfibol, gránát, hipersztén, magnetit és biotit kristályokat részletesen ismerteti (Pantó Gy. 1970). Szintén 1935-ben, id. Noszky Jenő a Börzsöny északkeleti peremének üledékes képződményeivel foglalkozik a Cserhátban végzett munkája folytatásaként. 1937-ben a Honti-szakadék geológiai leírását adja (Pantó Gy. 1970). 1946-ban Sztrókay Kálmán a börzsönyi ércek ásványait elemzi (Pantó Gy. 1970).

Ugyancsak 1946-ban Pantó Gábor a Bányapuszta és Királyrét közötti régi bányák környékét vizsgálja. Megállapítja, hogy a Nagybörzsöny – Nagyirtáspuszta vonaltól északkeletre eső rész jellegzetes rétegvulkáni felépítésű, amely főleg piroxénes amfibolandezit-lávaárakból áll, és ezen belül egy 1,5x5 kilométeres biotittal, amfibollal jellemzett észak-dél irányú vonulat helyezkedik el, amely idősebb magot képez a hegységben. Részletesen ismerteti a régi bányászat nyomait (Pantó Gy. 1970).

1948-ban Reich László a hegység nyugati peremének üledékes képződményeit vizsgálja id. Noszky Jenő korábbi munkáinak figyelembevételével. Szerinte a hegység eruptív kőzetei észak-északkelet – dél-délnyugat irányú törésvonalak mentén halmozódtak fel. Az üledékes fekü alapján a kitörés kezdetét a tortoni (bádeni) emeletre teszi. A vulkáni működés nyugalmi időszakaira feltételezi erős vázú korallok települését, majd vulkáni kőzetek általi eltemetődését. A vulkanizmus befejeződését a lajtamészkő képződésével egyidejűnek véli, és azután már csak csökkent tufaszórást észlel befejező működésként (Pantó Gy. 1970). Szintén 1948-ban indul meg újra Nagybörzsönynél a bányászati kutatás a régi vágatok újranyitásával. Itt újra Pantó Gábor végez vizsgálatokat, melyek alapján kiemeli az Északi-Börzsöny jellegzetes rétegvulkáni felépítésével szemben a Déli-Börzsöny különálló kúpokból álló szerkezetét, amelynek határát a Nagybörzsöny – Nagyirtáspusztán keresztül húzott nyugat-kelet vonal mentén jelöli ki. Az ércesedés vizsgálatánál megkülönbözteti a Rózsabánya impregnációs és a Fagyosasszony teléres típusát (Pantó Gy. 1970).

1950-ben Szurovy Gábor a Szokolya környéki nyersanyag előfordulásokat foglalja össze, az ott található régi bányászati nyomok ismertetésével (Pantó Gy. 1970). 1953-ban Pojják T. az Észak-Börzsönyt vizsgálja. A vulkanizmus idejét a feküben lévő felsőhelvéti (kárpáti) kavicsok (Nagy-völgy) és a fedőben előforduló felső tortoni (bádeni) lajtamészkő közé helyezi. A bejárt területről 1: 50000 méretarányú térképet közöl (Pantó Gy. 1970). 1955-ben Kisvarsányi G. és Herrmann M. a nagybörzsönyi kőzetek kémiai jellegét vizsgálja (Pantó Gy. 1970).

Ugyanebben az évben Lengyel E. a hegység keleti peremének földtani és kőzettani feldolgozását mutatja be. Mivel a hegység a Kisalföld irányába billent meg, a legidősebb vulkáni képződmény megítélésére ezen a területen adódik a legjobb alkalom. Megállapítja, hogy Diósjenőnél a lejtőkön helvéti (kárpáti) kavicsra diszkordánsan gránátos biotit és amfibolandezit-agglomerátum, valamint tufa települt. A helvéti (kárpáti) kavics legjellemzőbb anyagaként a muszkovitgránitot és a biotitgneiszt említi a különböző színű mészkő és kvarctípusok mellett. A hegység központjául a Csóványost jelöli meg, amely törések metszéspontjában fekszik. Később Nógrád és Szokolya környékét vizsgálja, majd a peremi üledékes kőzetekkel foglalkozik. Véleménye szerint Hontnál kemény márga és homokkő a fekü, Diósjenőnél uralkodóan homokos-kavicsos képződményekre borul rá a vulkáni törmelék, míg nyugaton erős volt a letarolás. Vulkanológiailag a kitörés első szakaszához sorolhatóak a keleti hegységszegély felszínen lévő dácit és biotitandezit tömegei, amelynek egy része lakkolit alakjában hatolt az idősebb üledékösszletbe. E kőzeteket általában a gránáttartalom jellemzi. A dácit és a gránátos biotit-amfibolandezit között fokozatos átmenetet állapít meg. A savanyú dácitos és andezites kőzetekkel induló működés bázisosabbá való átváltása az „erupciótengely” nyugat felé vándorlásával következett be, a záró tag szerinte piroxénandezit (Pantó Gy. 1970).

Az 50-es évek közepén több szakcikk is megjelent a nagybörzsönyi ércesedéssel kapcsolatban (Koch Sándor), miközben 1956-ban leállítják a területen az ércbányászati kutatást. 1955-ben jelenik meg Láng Sándor tollából „A Mátra és a Börzsöny természeti földrajza” című könyv. Ebben a vulkáni működést követően, a kor elképzeléseinek megfelelően tönkösödést feltételez, elvetve minden elsődleges vulkáni formát. Láng Sándor szerint a Börzsöny „olyan régi, hogy az eredeti vulkános felhalmozódásformáknak már csak erősen lepusztult csonkjai maradhattak meg”. A tönkösödött hegység nagy részét „a szomszédos területekről a Börzsöny felé futó ősfolyók törmelékkúpjai fedték be. A hegység fiatal harmadkor végi – negyedkori felemelkedésével, a kaviccsal befedett vulkánikus tönkök szétdarabolt tagjai 200-570 méter abszolút magasságra emelkedtek” (Láng S. 1955). Ezzel szemben az utóbbi két évtized kutatásai szerint a jelenlegi domborzat a hegységben az eredeti vulkáni formák alapvonásait egyértelműen őrzi, s így a vízhálózat elemzésével megbízhatóan rekonstruálható (Székely A. 1997). Láng Sándor tévesen az eocén-oligocén határára teszi a vulkánosság kezdetét.

A 60-as években Pantó György végez sokrétű munkát a hegységben. 1960-ban a Börzsöny rétegvulkáni felépítése mellett foglal állást. Az anyagszolgáltatás központjául a kihűlési lemezességi irányok statisztikus értékeléséből a Nagy-Hideg-hegy – Csóványos irányt határozza meg. Megvilágítja, hogy a rétegvulkáni kőzetképződést követően Perőcsény közelében biotitos zöldamfibolandezit jelenik meg peremi törések által megszabott helyzetben. Pantó Gábor még ebben az évben a nagybörzsönyi ércesedéssel kapcsolatos álláspont revíziójaként megállapítja, hogy a zöldkövesedett öv dácit- és andezit-tömegében nincs valódi piroklasztikum. Az ércesedés fiatalabb, mint a piroxénes amfibolandezit, és mind geokémiailag, mind topográfiailag a zöldköves sorozathoz kapcsolódik (Pantó Gy. 1970). 1964-ben aztán Pantó Gábor és Mikó László összefoglalják az addigi ismereteket a Börzsöny vulkanológiája és a kőzetek ércesedése kapcsán. A vulkanizmust négy nagyobb szakaszra bontva ismertetik. Eszerint a hegység keleti felében kezdődtek a kitörések, majd a vulkanizmus a második szakaszban átterjedt a hegység egészére; főleg piroxénes amfibolandezit és piroklasztikum volt a jellemző. Ezt követte a „beszakadásos működés”, benne a zöldköves fáciessel és az ércesedéssel. Befejezésként telérek és tömzsök nyomultak be a korábbi szakaszokban kialakult kőzetekbe. Kritikai összefoglalást adnak még a hegység peremén elhelyezkedő fedőképződményekről. Munkájuk főként az ércesedés által érintett területtel (Magyar-hegy és Nagy-Inóc között) foglalkozik, így külön kitérnek az ércesedés részletes jellemzésére, ezen túl bányászati és geofizikai adatok alapján megállapítják, hogy ésszerű volt befejezni a további kutatásokat (Pantó Gy. 1970).

Ezen a munkán alapszanak Pantó György kutatásai, aki 1966-ban végez vulkanológiai vizsgálatokat a Perőcsény és a Csóványos közti területen, a tulajdonképpeni Magas-Börzsönyben. 1970-ben kiadott munkájában összefoglalja a terület akkori morfológiai ismérveit, bemutatja, majd kémiailag elemzi a vizsgált terület kőzeteit. Bemutatta, hogy a „vulkanizmus három nagy szakaszra bontható. Mindhárom szakaszon belül meghatározott, jól követhető savanyútól (dácit) a bázisos felé (piroxénandezit) terjedő kémizmussal és változó, de az illető szakaszra jellemző megjelenési jellegekkel”. A kezdeti savanyúbb működés fokozatosan alakul át nagyobb energiájú kitöréses anyagszolgáltatássá, és egyre inkább központivá válik. A szakasz végét csökkenő vulkáni erők jellemzik, a szerepet a szubvulkáni kőzetképződés és a kaldera kialakulása veszi át. A kaldera beszakadása fokozatosan, lépcsősen, az egyes felszínközeli magmakamrák kiürülésének sorrendjében történik. A kőzeteit így foglalja össze: „A hegység kőzetanyagában átlagosan a szórt vulkáni anyag mennyisége az uralkodó, kevert anyagú agglomerátummal, amelynél a tufaszórás lényegesen kisebb mérvű. A kőzetanyagot illetően uralkodó az andezit, de mellette tekintélyes dácittömegek is megjelennek” (Pantó Gy. 1970, Székely A. 1997).

A MÁELGI (Zsille A., Dudás J., Pintér A., Szalay I., Taba S.) és a MÁFI (Halmai J., Csillagné Teplánszky E., Czakó T., Nagy B., Gyarmati P., Nagy G., Varga Gy., Szemerey H., Pentelényi L., Vargáné Máté K.) kutatócsoportjai a 60-as évek végén és a 70-es évek elején több geofizikai mérést végeztek a hegységben (Balla Z. 1976). Hámor G., Nagy B. és Nagy G. 1973-ban a Déli-Börzsöny földtani vázlatát adja közre. Balla Zoltán a 70-es évek második felében, több munkájában rekonstruálja a Magas-Börzsönyt, mely 90 négyzetkilométeren fedi be az előző paleovulkánok anyagát. Szerinte a hegység három működési szakaszban alakult ki. Három egymás után keletkezett vulkán roncsa, illetve az utolsónak a romja. Mindegyik tűzhányó az előző beszakadásos kalderájában épült fel, ezért egyre kisebbek és alacsonyabbak lettek.

A 80-as években az imént vázolt értelmezést erősítették a további kutatások, és tették hivatalos állásponttá. Korpás László 1989-ben Börzsöny-Visegrádi-hegység Andezit Formáció néven foglalja össze a Börzsöny és a Visegrádi-hegység kőzeteit, és két csoportba sorolja őket: egy idősebb andezites-dácitosba és egy fiatalabb andezites rétegvulkáni összletbe. Székely András, aki már a 60-as évek vége óta vizsgálta vulkáni hegyeink periglaciális formakincsét (Pinczés Zoltánnal egyetemben), a 80-as évek első felétől már a börzsönyi vulkán morfológiáját tanulmányozza. Az elsődleges vulkáni formákat az egykori völgyhálózat átöröklődésével bizonyítja. Juhász Árpád az „Évmilliók emlékei”-ben egyetlen hatalmas ősvulkánról ír a Börzsönyt illetően. Székely András a 90-es években újfent vulkánmorfológiai összehasonlításokat végzett, és a hegységet központi kalderás vulkánromként jellemezte. Másképpen értelmezte 1997-ben a Börzsöny vulkáni formakincsét Karátson Dávid, aki a korábbi elképzelésekkel szemben egyetlen széttagolt kalderát feltételezett.