Hírek, újdonságok

Erdei házibulik és gigantikus közösségi adományozó kampány, szerdától Bánkitó Fesztivál!

2018.07.09
2018.07.09

Már csak két nap és kezdődik a tizedik Bánkitó! A négynapos fesztiválra az időjósok kíméletlen meleget jósolnak, így érdemes naptejjel és fürdőruhával érkezni. Több minihelyszínnel is újít a fesztivál, például a tó partjára érkező Nagyszünettel, ahol akusztikus koncertek is lesznek a vizes-napos chill-zóna mellett, vagy az erdei Mocsárral, ahol a magyar underground legmélyebb merítése játszik. A zene, színház és képzőművészet mellé pedig idén is hazánk legfontosabb civil szervezetei érkeznek a Bánkitóra, akik ráadásul minden megvett sör után támogatást kapnak, amit a Bánkitó - Bánk SE - Erste Bank közös jótékonysági futóversenyének keretében osztunk szét.


Az erős és fenntarható civil szféráért

2018-ban a Bánkitó ‘28 lesz. A tizedik évfordulón a fesztivál a látogatókkal együtt ugrik 10 évet és visszamegy a jövőbe. A Bánkitó idén jövőképfestés és térképrajzolás is egyben, ahol a fesztivál közössége együtt festi meg az ideális jövőt, és megrajzolja, merre az út oda. Sőt, a civil-kult programok most nem csak időutazást jelentenek, de szintugrást is.

Idén Bánkon lesz az év legnagyobb hazai crowdfunding kampánya. A fesztivál teljesen készpénzmentes lett, az új kártyás rendszerhez pedig jattcsúszka is jár, ami a Bánkitón sokkal menőbb mint máshol, ugyanis a csúszkával felajánlott összeg fele egy digitális malacperselyben landol. Ezt a malacperselyt aztán az első Bánkitó - ERSTE Bank - Bánk SE futóverseny keretében ürítik ki, ahol mindenki a kedvenc civil szervezete színeiben indulhat pontokat szerezni. Az első három legtöbb pontot gyűjtő szervezet közt aztán eloszlik a fesztivál alatt összegyűjtött pénz.

Emellett idén az ERSTE Bankkal és több civil inkubátorprogrammal, társadalmi vállalkozással közösen a szervezők összehoztak egy mentorprogramcsomagot kifejezetten civil szervezeteknek, szociális munkásoknak és érdeklődő, kreatív szakembereknek, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy ‘28-ra egy ideálisabb társadalomban élhessünk. A programok során szeretnék segíteni a tudásáramlást és kapcsolatépítést a civil szférában, hisz ezek elengedhetetlen feltételei a magyar civil társadalom fennmaradásának, a civil társadalom pedig ahhoz, hogy 10 év múlva (is?) egy demokratikus Magyarországon ébredjünk.

Az ország legnagyobb kortárs színházi szemléje

A Bánkitó Színházi Fesztivál idén is az ország egyik legfontosabb színházi szemléjét hozza a látogatóknak. A négy nap alatt olyan előadások lesznek mint Szabó Veronika Queendomja, ami a kortárs színház, a fizikai színház és a dragshow-k metszéspontján egyensúlyoz, hogy az év legfontosabb feminista darabját adja. Emellet jön a Vígkarma Übü FC-je, amelyben az Alfred Jarry drámáiból ismert Übü papa (itt Übübá) és neje stadiont gründolnak és futballművészeti akadémiát rémálmodnak bele, a TÁP Színház Rokonok című jövőbeli előadásának közösségi megvalósítása, és a K2 Antigónéja is, amelyben az ókori görög történet kortárs színezetet kap a social media és az internet privacy korában.

A Bánkitón minden kisszínpad nagyszínpad

A bevett formulán idén sem változtatnak a szervezők sokat, a merítésbe viszont ismét bekerült néhány a világ legfontosabb alternatív és indie bandáiból. Érkezik többet közt hazai frontról a Blahalouisiana, az Elefánt, az Esti Kornél és a Fran Palermo, Dániából a kortárs art punk szcéna hercegei, az Iceage, Kanadából a gótikus avant-rock Suuns, Franciaországból pedig a “színpadra vitt nemzetbiztonsági kockázat”, az arab zenét kortárs elektróval mixelő Acid Arab.

A legnagyobb nevek mellett pedig még több minihelyszín lesz a Bánkitón, ahol a legfontosabb feltörekvő zenészekkel ismerkedhettek a (sound)cloud repper Egs-től a balkánpunk Siketfajdig. A Budapest Park Nagyszünete mellett a hetedik kerület központja, az Úri Muri, és az ambient chillközpont, a Cökxpon is új helyszínként érkezik az Auróra, a Mocsárrá névváltozott S*10 és a Keret Ház mellé. A Dörti Techno titkos helyszínét pedig nem is említjük, mert titkos.

Mielőtt elindulsz otthonról

Ha te sem szeretnél az irodában megpukkadni vagy otthon elpunnyadni, bérletek, napijegyek és sátorjegyek is vannak még a Bánkitóra! Sőt, idén nem csak négynapos, de napi sátorjegyek is kaphatóak az alsópetényi fesztiválkempingbe, folyamatos ingyenes buszjárattal a fesztivál és a kemping között. Ha a Budapestről lejutás para, akkor se pánikolj, a Bánkitó saját bejáratú buszaival ugyanis direktben viszünk oda és vissza szerdán és szombaton.

Indulás előtt azt se feledjétek, hogy a Bánkitó idén készpénzmentes fesztivál, ahol a pultoknál bankkártyáddal vagy HelloPay kártyával tudsz fizetni, amit a helyszínen lehet kiváltani készpénzzel és kártyával is.

Programajánló