» Növényvilág

A Börzsöny növényvilága

A növényvilág sajátos és általános tulajdonsága, hogy földi méretekben – a csapadék és az éghajlat által szabályozottan - övezetesen helyezkedik el.

Hazánk területe közismerten földünk mérsékelt égövében helyezkedik el.

Ha ez égövön belül kijelölnénk a lombhullató lombos erdők által elfoglalt területet, bizony meglehetősen keskeny csíkot kellene besatíroznunk, azaz világviszonylatban egy ritkább fajú és összetételű formációról van szó.

Egy terület vegetációjának alakulását nem csak a nagy régiókban érvényesülő makroklímatikus hatások, hanem a helyileg ható tényezők is jelentősen befolyásolják.

Hazánk Kárpát-medencei elhelyezkedése tovább színesíti növényvilágának palettáját. Itt ugyanis több (nyugatról nedves, enyhe atlanti, délről száraz meleg mediterrán, míg keletről hideg tél és meleg nyár jellemezte kontinentális) klímahatás is érvényesül, amely igen jelentősen befolyásolja, s teszi mozaikussá természetes növényvilágunkat.

A fentieken kívül e mozaikusság a negyedkorban lezajlott – hazánkat is érintő szakaszos (eljegesedés ill. melegebb periódusok váltakozása) - jégkorszakoknak is „köszönhető”. A felépítésében erősen szeldelt Börzsönyben ugyanis több olyan növényfaj található, amely a hegység védettebb „zugaiban” átvészelte a számára egyébként kellemetlen éghajlatú időszakot, (vagy tudott délről visszaszivárogni), mint például - bennszülött fajként - a Dél-Börzsönyben díszlő a valamelyik meleg periódusból visszamaradt magyarföldi husáng, vagy ennek ellentettjeként az Észak – Börzsönyben pár (elnevezésében is sokat mondó) hidegtűrő növényfaj, mint a szirti páfrány, a havasalji rózsa, vagy az alhavasi varázslófű.

E növényfajokból sajnálatosan csak igen kis borítás található a terülten. Így a magyarföldi husángból csak pár tő díszlik a Dél-Börzsönyben, szirti páfrányból pillanatnyilag két tövet ismerünk, az alhavasi varázslófűnek mindössze csak egy-két árnyi telepe él hegységünkben (és van egy hasonló a Zemplénben), a pirosló nádtippannak pár m2-nyi Börzsönyi telepén kívül az egész Kárpát-medencében nincs tudomásunk. Az pedig közismert, hogy az ilyen kis kiterjedésű mozaikok sérülékenysége nagyságrendekkel meghaladja a nagy kiterjedésű, összefüggő élőhelyekét. Nem véletlen, hogy általában ezek a fajok, vagy ezek élőhelyének vészesen csökkenő területei kerülnek „fokozottan védett” természetvédelmi kategóriába.

A diósjenői Pogány-Rózsás völgyeket felölelő közel 400 hektár kiterjedésű Erdőrezervátum kijelölését – többek közt - hasonló szempontok is motiválták. Egyrészt az éles hegygerincek által a területen élő ritka, így különleges értékű növényfajok védelme a rezervátumon belül biztosított, másrészt meg van az esélye annak, hogy e fajok a területről a hasonló adottságú szomszédos területre „kiszivárogjanak”.

A Börzsöny területi elhelyezkedésének sajátossága a növényvilágában is tükröződik. Nagyobb területrésze az Észak-

Magyarországi Középhegység tagjaival rokon (Mátricum flóravidék Neogradense flórajárás), míg Dél-Börzsönyi része a visegrádi hegységgel mutat szinte azonos szintű hasonlóságot (Bakonyicum Visegradense flórajárás).

E növényföldrajzi kettősség eltérő igényű növényfajok érintkező együttélését, azaz elterjedési határterületüket jelentik, tehát botanikai szempontból különleges értékkel bírnak.

A növényvilág övezeti elhelyezkedése nem csak nagy régiókban, hanem kisebb területek, így a Börzsöny vonatkozásában is észrevehetők.

(A peremterületeket sok helyen elfoglaló akác – mint Amerikából behurcolt tájidegen faj – természetesen ilyen szempontból nem értékelhető).

Az alsóbb régiók szárazabb területeit cseresek, a kedvezőbb helyeket cseres-tölgyesek foglalják el. Feljebb tölgyesek, jobb területeken gyertyános-tölgyesek állnak. A 600 méternél magasabb területeket a bükk foglalja el, mely kedvező klimatikus viszonyok közt (hűvös, párás völgyek északi oldalain) akár 300 méteres térszintre is lehúzódhat.

A fentiek mellett – kisebb kiterjedésben – más összetételű társulásokkal is találkozhatunk. A Börzsönyre vonatkozó érdekesség, hogy a Csóványos – Nagy Hideg-hegy térségében a szárazabb csúcsokon, gerinceken a bükkösöket a magas kőris váltja fel. A hegyi patakok partjait az alsóbb régiókban égeresek, feljebb juhar, kőris, szil, gyertyán fajokból álló keményfás társulások kísérik. A magasabb régiók sziklákkal szeldelt de hűvös oldalain juhar, hárs és bükk fafajokból álló u.n. szurdokerdőket találunk.

A fennebb említett Visegrádi flórajárásra vonatkozóan a sekély termőrétegű száraz déli oldalakat virágos kőrissel, tatárjuharral elegyes molyhos tölgyesek váltják fel. A még szárazabb helyeket sziklacserjések borítják.

A fenyők nem őshonosak a Börzsönyben, bár a diósjenői Őzberek térségében igen szép bükk-vörösfenyő elegyes faállományok állnak.

A figyelmes erdőjáró előtt hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az erdő lényegesen több, mint az azt alkotó fák együttese. Az

alattuk élő cserje és félcserje, lágyszárú, vagy éppen gombafajaival együtt, egymást kiegészítve - sok esetben azokkal egyenest szimbiózisban élve - válnak organikus egésszé.

Egy terület növényvilága - annak övezetes, vagy kisebb területű mozaikos elhelyezkedése kapcsán - az egyes fajok talaj, nedvesség, fény, hőigényei által determináltan tökéletesen „belakja” elfoglalja a rendelkezésre álló területet.

Az egyes faállományok növényösszetétele igen változatos. A fényigényesebb fajok (például a tölgyesek) általában kevésbé záródottak, következésképpen aljnövényzetük gazdagabb, míg az árnykedvelő, zárt lombozatú bükkösök alá kevés fény jut, így cserje és gyepszintjük sokkal szegényesebb. A bükkerdő növényzete az alsóbb szintekre jutó fény szegénysége miatt nem a teret, hanem az időt használja ki, s kora tavasszal a fák lombfakadása előtt borítja be – lombfakadásig már elnyíló virágszőnyegével a talajt (lásd: odvas keltike).

A Börzsöny lágyszárú növényfajainak gazdagsága és színvilága a patakok mellett hosszan elnyúló tisztások, az erdőbe beékelődő valamikori irtásrétek, illetve a száraz déli hegyoldalak helyenként kiterjedt sziklagyepein még inkább szembetűnőbb.

Az egyes fafajok és az alatta díszlő lágyszárú fajok összetétele, egymásra találása igényeik hasonlóságából származik. (Az erdészeti szaktudomány /Erdő és Termőhely tipológia/ például egy évtizedekkel ezelőtt levágott, gazdaságilag másként hasznosított területen esetlegesen visszamaradt lágyszárú fajaiból vissza tud következtetni, hogy ott valamikor milyen fafajösszetételű faállomány állt, s ebből következően mit kell oda telepíteni.).

A Börzsöny növényvilágának taglalásakor többször elhangzottak már a „gazdag” és a „különleges” jelzők. Nos nézzük meg, mit jelent ez a valóságban, a számok száraz nyelvén kifejezve?

(Örvendetes és külön szerencse, hogy Nagy József botanikus bő másfél évtizedes kutatómunkája összegzéseként 2007-ben „A Börzsöny hegység edényes flórája” címmel kiadott felbecsülhetetlen értékű hiánypótló munkája a Börzsöny növényvilágát illetően szinte „naprakész” állapot eredményezett.)

Ebből eredően tudjuk, hogy a hegységben 1233 hajtásos növényfaj található. Ebből 145 faj védettséget élvez.

Most ugyan el lehetne kezdeni a felsorolást, megemlítve a sugárkankalint, a kockás liliomot, a nagy ezerjófüvet, a nősziromféléket,

a kosborféléket, vagy akár a nem is védett, de gyönyörű harangvirágféléket és a többi színpompás fajt, de ez azt jelentené, mintha egy Börzsönyről szóló növényhatározót mellékelnénk a hegység növényvilágának felsorolásaként.

Ha a fentiekhez még hozzátesszük az itt leírt 316 (!) mohafajt, (ezek közül 10 faj az egész Magyarországon csak itt él), az összetételében alig ismert alacsonyabb rendű növényfajokat, és a kellően fel nem térképezett, de bizonyára szintén százas nagyságrendű kalapos gombafajt, a Börzsöny növényvilágát illetően tényleg odaítélhetjük a „kivételesen gazdag” jelzőt.

Teszáry Károly

Programajánló