Túraleírások

Kék túra - Kisinóci turistaház – Nógrád, vasútállomás

2008. augusztus 02.
2010.03.27
2012.03.27
Mivel Nagymaroson ismét csatlakozott a Szent István Vándorlás csapatához Darnóczi Feri, a csapat önkéntes túravezetője, Körmendi Gábor, a túra filmese megkért, induljunk neki az útnak kettesben már napkelte után, hogy sokat forgathasson útközben a szép kilátást nyújtó pontokon. Harmadikként O. Krisztián tartott velünk, aki szintén az előző nap csatlakozott hozzánk Nagymaroson, hogy a Börzsönyben és a Cserháton keresztül a Vándorlás csapatával tartson.
Reggel hat órakor indultunk neki az útnak, a Nagy Hideg-hegyre vezető hosszú kapaszkodónak. Átvágtunk a Kisinóci turistaház melletti erdőfolton, aztán kereszteztük a Pokol-völgyi-patak köves medrét. Elkezdődött a kaptató, a vízmosásos földút először kanyargott néhányat, aztán következetesen felvette az északi irányt. Mellettünk jobboldalon egy hajdani irtásfolt helyén növő fiatalos kísérte az utunkat, baloldalon még a rikított, öreg tölgyes szegélyezte hosszan azt. Megérkeztünk hát az Inóci-vágásba, amiben aztán utunk jó részét meg fogjuk tenni!

Monoton kaptató az Inóci-vágás nyiladékában
Tapasztalatom szerint az Inóci-vágás emelkedője hosszú, de nem fárasztó! Fel lehet ugyanis venni egy állandó, lassú tempót, amivel aztán a monoton, egyforma meredekséggel emelkedő út könnyen magunk alá gyűrhető! Mi is próbáltuk megtalálni a megfelelő közös tempót, aztán fél órás út után el is értük a Barna Ferenc emléktáblát és a mellette álló kőkeresztet. A kopott tábla egy ezen a helyen síbalesetben elhunyt egyetemistának állít emléket.

Rövidebb pihenőt tartottunk itt, csak jó tízpercnyi szünet után indultunk tovább. Az Inóci-vágás csak nem akart véget érni, lihegve kapaszkodtunk egyre magasabbra a Hálás-bérc gerince közelében vezető nyiladékban. További jó félórás hegymászással értük el azt a pontot, ahol a kék háromszög jelzés rövid ösvénye csábított egy kis letérésre minket. Az ösvényen végigmenve a meredeken leszakadó gerincről a Dunára és a Naszály irányába nyílt szűk kilátás a fák koronái között.

Megérkeztünk a szép, oszlopcsarnokszerű bükkösbe
Innen továbbindulva az út jellege lassan megváltozott: az eddigi vízmosásos ösvényt jól járható turistaút váltotta fel, a monoton, egyenletes emelkedés megenyhült, kissé kanyargósabban haladtunk tovább. Elértük a Luczenbacher utat, aminek az egyik balkanyarjából, egy irtásfolt felső pereméről szép kilátás nyílt északkelet felé, a Csóványosra. Még a csúcson álló torony is látható volt erről a pontról!

Kilátás egy irtásfolt széléről a Csóványosra
Ezután érkeztünk meg abba a szép, oszlopcsarnokszerű bükkösbe, ahol az emelkedés egy rövid időre gyakorlatilag teljesen megszűnt, és szintben haladhattunk egy darabig. Azonban a Nagy Hideg-hegy nem kegyelmezett és az emelkedés folytatódott! Fenyves vegyes erdőben haladtunk egy darabig, később elértük a turistaház köves szervizútját. Kereszteztük, aztán egy csalánosban indultunk tovább felfelé. Amikor a szervizút balról ismét mellénk kanyarodott, a jelzések az útra tereltek ki minket a dzsindzsás ösvényről, ezen értük el a turistaházat egy végső kapaszkodással.

A Nagy Hideg-hegyi turistaház szervizútján
Alaposan kifulladva érkeztünk meg, első utunk a turistaház közös társalgójába-ebédlőjébe vezetett, ahol a pultnál elkértük a kéktúra bélyegzőt, rántotta-reggelit rendeltünk magunknak, aztán kiültünk a napsütötte teraszra sziesztázni. A reggelit aztán helybe hozták nekünk és evés közben kíváncsian figyeltük a történéseket.

Gyerekcsapat érkezett a teraszra néhány felnőtt kíséretében és táborzáró, díjkiosztó ünnepség kerekedett néhány lépésre tőlünk. Mint kiderült, a Magas-Tax Kaland Katlan táborozásán vettek részt a gyerekek, most kapták meg megérdemelt jutalmaikat a program utolsó napján. Persze Körmendi Gábor nem is lett volna igazi filmes és szerkesztő, ha kihagyta volna ezt a lehetőséget, természetesen meginterjúvolta az amúgy eléggé talpraesett gyerekeket és a vezetőiket is!

A Nagy Hideg-hegyi turistaház. Jól látszanak a sífelvonó kábelei és oszlopa is.
Reggeli után felkapaszkodtunk még a turistaház feletti hegytetőre is, a 864 méteres magasságot jelző kőoszlop mellé, gyönyörködtünk egy kicsit a panorámában és csak utána indultunk tovább. Szép a kilátás a füves hegytetőről dél felé, a Dunára, a Naszályra és a Visegrádi hegyekre is!

Az éles gerincről már szép kilátás nyílik a Csóványosra
Meredeken leereszkedtünk a Rakodó nyergébe, innen aztán hullámvasutazva mentünk tovább a Nagy Hideg-hegy és a Csóványos közötti gerincen. A Rakodótól felkapaszkodtunk az Égés-tető sziklás csúcsára, majd a gerinc legélesebb szakaszára, a Szabó-kövekhez érkeztünk ki. Itt meredeken szakad le a hegyoldal mindkét oldalon és szép kilátás nyílik erről a pontról észak felé. Innen már jól látható magasan felettünk a Csóványos csúcsa is a geodéziai toronnyal.

A Csóványosra kapaszkodó ösvény elhalad a Korona-kő mellett is
Nekivágtunk hát a Csóványosra vezető utolsó húzós emelkedőnek, szuszogva, kapaszkodva elhaladtunk a Korona-kő kőcsipkéje mellett, aztán hamarosan megérkeztünk a hegytető tisztására. Kifulladva ültünk le a pihenőpadokra, csak jóval később szántuk rá magunkat arra, hogy felmásszunk a geodéziai mérőtorony tetejére a tyúklétrákon. Ezek a fajta hengeres betontornyok sok szép kilátást nyújtó ponton megtalálhatóak, de nem a turisták, hanem a földmérők számára épültek. Ezért aztán sokáig zárva is voltak, de mivel folyton leverték a lakatokat róluk, mostanra bárki számára szabadon látogathatóak. Viszont a meredek fémlétrák miatt meglehetősen nehézkes feljutni a tetőteraszra!

Egy kilátóként is használható geodéziai mérőtorony áll a Csóványos csúcsán
De ebbe a toronyba érdemes felkapaszkodni, mert a tetőről nyíló kilátás egyszerűen szédületes! A hegység legmagasabb csúcsa, a Csóványos szinte az egész Börzsöny központjában helyezkedik el, és minden irányban szép a kilátás a tetőről! Szép idő esetén nyugat felé egészen a Nagy Hideg-hegyig végigpillanthatunk a gerincen, dél felé a Dunakanyar és a Pilis látható, keletre tekintve pedig a Mátráig is ellátni. Ebben az irányban közvetlenül a Börzsöny lábainál látható Nógrád vára is, következő uticélunk.

Csak hosszabb nézelődés után ereszkedtünk le a kilátóból a tisztás pihenőpadjaihoz, itt aztán egy túrázós körökben tényleg ismert emberrel találkoztunk! Nagybajuszú, kopaszodó, idősebb úr érkezett a tisztásra egy nagyobb társasággal. Csapnivaló az arcmemóriám, de valahonnan ismerős volt az illető! Aztán kapcsoltunk Krisztiánnal: hiszen ő Tolnai Ferenc, aki Rockenbauer Pál híres kéktúra bejárásán 1979-ben a mérőkereket tolta a Nagy-Milictől egészen Velemig! Arca a film sok felvételéről visszaköszön, azóta persze eltelt majdnem harminc év, ő is sokat változott, de kétségtelenül ő az!

Kilátás a mérőtoronyból a Nagy Hideg-hegy felé
Gáborunk persze megpróbálta meginterjúvolni, Krisztiánnal pedig mosolyogva figyeltük, ahogy Tolnai Ferenc szerényen, talán kissé zárkózottan kitér a kérdések hossza sora elől. Aztán ő továbbindult a csapatával és mi is készülődni kezdtünk, mert hosszú út várt még ránk!

Déli irányban csak a párába vesző gerincek voltak láthatók
Nekivágtunk hát a csúcsról lefelé induló turistaútnak, aztán hamarosan egy nyiladékra fordulva ereszkedni kezdtünk, csak úgy toronyiránt. Kis idő múlva elértük a Három-hárs gerincét, itt a keréknyomok sokáig a gerinc élén vezettek, szép kilátást nyújtva déli-délnyugati irányba. Kényelmes sétával értük el alig fél óra alatt a Foltán-kereszt frissen kaszált tisztását. Persze itt is megálltunk néhány percre a szinte vadonatúj pihenőpadoknál.

Lefelé a Három-Hárs gerincén
A kereszttől továbbindulva egy hajdani irtásfolt helyén növő fiataloson keresztül ereszkedtünk egyre lejjebb. Egy idő után beértünk az öreg erdőbe, utunk egy darabig még a gerinc közelében kanyargott, aztán rátértünk a Saj-kút-bérc oldalában nyiladékszerűen egyenesen ereszkedő ösvényre. Az út sokszor szinte alagútként fölénk boruló lombkoronák alatt vezetett, egy-két helyen bizony meglehetősen benőve. Később jobbra fordultunk innen, szintező, vagy csak enyhén ereszkedő keréknyomokra. Ezen az úton értük el a már rég elapadt Saj-kutat (Semmelweis-forrást) majd utána rögtön egy erdőgazdasági makadámutat.

A Foltán-kereszt
Leereszkedtünk a Szén-patak völgyébe, aztán a patakon való átkelés után a Szalatnya oldalába kapaszkodtunk fel. Innen már szintben vagy gyengén lejtve haladtunk újra tovább. Félórás erdőjárás után értünk el egy útelágazást, ahol megérkezett jobbról, a Király-rét felől a zöld jelzés. Itt is megálltunk pár percre, aztán hangokat hallottunk magunk mögül. Néhány pillanat múltán ki is bukkant az útkanyar mögül a csapatunk nagyobbik része!

Lombkoronák alagútjában vezet lefelé a turistaút a Saj-kút-bércen
Együtt folytattuk az utunkat, aztán egy tisztás szélén egy kivágott fatörzsre telepedve bevártuk a többieket is, így találkoztam az utóvéddel érkező Toplak Józseffel. Józsi többszörös Országos Kéktúra teljesítő, ő járta végig először egyhuzamban – 80 nap alatt –, pihenőnap nélkül az Kék Kört is. Évek óta ismerjük egymást személyesen, még 2004-ben találkoztunk először túrán a Gerecsében, amikor ő a 80 napot járta, már a végéhez közeledve.

Pihenő az erdőszélen. Innen már látható Nógrád vára.
Az egész csapat együtt indult tovább, innen kezdve beszélgetés közben szinte észrevétlenül teltek a további kilométerek. Kényelmesen járható keréknyomokon, földutakon haladva nagyjából fél óra alatt értük el az erdőszélt és érkeztünk meg a Nógrád feletti mezőkre. Innen pillantottuk meg először a nógrádi várat, de aztán enyhe lejtőn leereszkedtünk a Fekete-patak völgyébe, egy „gázlónál” kereszteztük az erecskét, utána egy alacsony gerincre felkapaszkodva jobbra fordultunk.

Szieszta a Csurgó-forrásnál
Ismét látómezőbe került a vár, de most már sokkal közelebbről. Egy útszéli kereszt mellett elhaladva a Kálvária-domb felé indultunk tovább a szántókon keresztül. Elhaladtunk a domb tövében a kápolna mellett, aztán már néhány perc alatt elértük Nógrád első házait. A faluvégen megálltunk pár percre a szépen kiépített Csurgó-forrásnál. Szokás szerint most is többen várakoztak a kút előtt, hogy a 19 literes kristályvizes ballonjaikat feltölthessék a csak lassan csordogáló forrásvízzel.

Mivel egy-egy ilyen nagyságú ballon feltöltése bizony több percbe is belekerül, előre szokták engedni a turistákat, hogy kulacsaikat, palackjaikat várakozás nélkül megtölthessék a friss forrásvízzel. Így történt most is, gyorsan végeztünk és rövid további sétával elértük a falu szerény vasútállomását. Elkértük a kéktúra bélyegzőt a forgalmista hölgytől és mindenki pecsételt a füzetébe.

A nógrádi vasútállomás
Az adminisztráció után a csapat betért az állomás mögött, az Újtelep egyik utcájában található kis kocsmába, aztán az italokkal kivonultunk a kertbe, a padokhoz. Nagyon úgy nézett ki, a társaságnak nem volt már sok kedve ismét felkerekedni és megtenni a szállásunkig, Magyarkútig hátralévő még több mint nyolc kilométert!

Végül a csapat itt is az előző napi, Kóspallagon már megismert taktikát vette elő: autóval, két fordulóval tettük meg a két falu közötti távolságot. Mivel én már korábban bejártam és a füzetemben igazoltam ezt a szakaszt, most lelkiismeret-furdalás nélkül ültem be a kocsiba és utaztam vele Magyarkútig. Itt, a szálláshelyünkön már elkészült a vacsora, a fáradt csapat pedig letelepedett, hogy elfogyassza azt.

http://www.kektura.click.hu