Csóványosi Kilátó Átadása
A rekonstrukció sikeréhez több mint 10 közreműködő fél munkájára volt szükség. Három engedélyező hatóság (építési, erdészeti, környezet- és természetvédelmi), további három szervezet (FÖMI, Nógrád Megyei Kormányhivatal, DINPI), és tervezők, természetvédelmi szakértő, kivitelezők működtek együtt az Ipoly Erdő Zrt-vel.
A toronyban eredetileg öt közbenső acél födém volt. Közlekedni hat, egyenként 12 betonacél fokból álló létrán lehetett. A kilátó alapját a geodéziai mérőtorony biztosítja. A meglévő építmény köré, annak a tájba illesztését is segítve, acél oszlopokon álló, négyszintes kilátó épült. Az acél tartószerkezet 26,12 méter magas. A legfelső szinten az úgynevezett emelőmagasság 22,61 méteres, tehát a közvetlen környezet talajszintjénél ennyivel áll magasabban a látogató. A kilátószintekre újonnan épített acél csigalépcső vezet. A lépcsőfokok száma 133.
A kilátó tetejéről a béri andezit-oszlopoktól Pilismaróton át a Nagybörzsönyig élvezhető a panoráma, jó időben a Magas-Tátra legmagasabb részeit is lehet látni a diósjenői - Pest megye közvetlen közelségében lévő - kilátóból.
A rendezvényen Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány és az Ipoly Erdő Zrt. is arra törekszik, hogy minél jobb feltételeket alakítsanak ki az erdei turizmushoz. Hamarosan átadják a katalinpusztai kirándulóközpont bővítését és a somoskői látogatóközpontot is - mondta, hozzátéve: a börzsönyi látnivalók sorába illeszkedik majd a diósjenői Sváb kastély helyreállított kastélyparkja, valamint a kútbereki turistaház is.
Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: fejlődnek a szálláshelyek és a szolgáltatások is, növelve az idegenforgalmat, ez pedig javítja a börzsönyi települések lakosságának megélhetési lehetőségeit. Az eseményen Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő köszönetet mondott az Ipoly Erdőnek a beruházásért, mondván, ezek a létesítmények nem csak a turizmust, de a természet szeretetére, védelmére való nevelést is szolgálják. Az Ipoly Erdő Zrt. három helyszínen, több mint 358 millió forint uniós támogatás segítségével már meglévő és új látványosságokat korszerűsített a regionális turizmus fellendítése érdekében. A beruházás-sorozat részeként Kiss László vezérigazgató adta át a Csóványosi Kilátót. A rendezvényen bemutatták a „Vadregényes erdőtáj – a Börzsöny” című könyvet, amely tájegységenként mutatja be hazánk egyetlen, települések által megszakítatlan erdőrengetegével borított, vadregényes hegyvidékét. Az Ipoly Erdő Zrt. turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően a Börzsönyben, a Cserhát- és a Karancs-Medves-vidékén 2015 tavaszától újabb tartalmas időtöltést szolgáló létesítmények várják a természetjárókat. A Csóványosi Kilátó átadóünnepségén Kiss László vezérigazgató kiemelte, hogy az Ipoly Erdő Zrt. által kezelt területekhez tartozik a megye természeti értékeinek, látnivalóinak jelentős része. Ahhoz azonban, hogy Nógrád megye ismertebb és még szerethetőbb turisztikai célpont lehessen, szükség van beruházásokra, amelyek még vonzóbbá teszik az odalátogató közönség számára. A projekt szinte átöleli Nógrád megyét. A beruházással, amely a nyugat-nógrádi Katalinpusztától Diósjenőn át Somoskőig tart, folytatni, bővíteni kívánják a természetjáró turizmus lehetőségeit. A Nyugattól-Keletig a nógrádi erdőkben című beruházás-sorozat részeként uniós forrás segítségével két év alatt számos, már ismert turisztikai célpontot újítottak meg. Habár a Diósjenői Erdei Szabadidőparkból is vezetett már túraút a Csóványosra, az itt található geodéziai mérőtorony azonban nem volt alkalmas turista kilátónak. A fejlesztés ezt is megoldja, egy környezetbe illő kilátóval „öltöztetve fel” a beton tornyot. Katalinpusztán egy új élményparkot, egy kerti vasutat, egy Nógrádot bemutató térgrafikát, egy mini-kilátót és egy kötélpiramist is létrehoztak. Honton és Nagyorosziban turistaszállásokat újítottak fel. A Somoskői vadasparkot pedig a kulturált vendégfogadást biztosító infrastrukturális feltételekkel, valamint a tájékozódást, információszerzést, hosszabb tartózkodást lehetővé tevő szolgáltatásokkal bővítették. Fogadó épület, közösségi és kiállító tér, információs helyiség, elsősegély hellyel (elkülönítő), mosdók (akadálymentesített is), takarmány tárolására alkalmas gazdasági épület, valamint a gyermekes családok, diákok számára kisállat simogató is szerepelnek a megvalósítandó tervek között. A kilátó átadóünnepségén a résztvevő közönség számára bemutatták a „Vadregényes erdőtáj – a Börzsöny” című tájmonográfiát. A Börzsönyről eddig nem született azt tájegységként bemutató, részletes kiadvány. A három éven keresztül készített mű sok évtizedes hiányt igyekszik pótolni a természet részletes bemutatásával, valamint az őstörténettől napjainkig lezajlott történelmi események, társadalmi, gazdasági változások feltárásával. A könyv fókuszában mindvégig a hegytáj legjellemzőbb természeti értéke, az erdő áll. Különlegessége, hogy ezeken túl a hegység és az itt élő emberek kulturális örökségét is felvillantja, a néprajzi értékektől kezdve a műemlékekig. Forrás: ipolyerdo.hu |